Szombaton az SZDSZ Országos Tanácsa hosszas politikai vita után döntött, hogy július 4-ére tisztújító küldöttgyűlést hív össze a lemondott elnök, Fodor Gábor utódjának megválasztására.
Ezzel az OT egyszerre hozott logikus és abszurd döntést.
Logikust, hiszen az Alapszabály kimondja: az elnök lemondása esetén 30 napon belül küldöttgyűlést kell tartani és új elnököt választani.
Ugyanakkor abszurdot, hiszen tökéletesen irreális, hogy a hátralévő bő két hét elegendő legyen
- a fajsúlyos jelölteknek megalapozott döntés hozni az indulásról
- a jelölteknek legalább számukra reális és kivitelezhető alternatívát kidolgozni az SZDSZ válságának kezelésére
- a párt tagságának, illetve a küldötteknek felkészülni a megalapozott, a siker reményét hordozó döntés meghozatalára.
Nem véletlen, hogy nem tolonganak az elnök-aspiránsok: Fodor is, Kóka is bejelentette, hogy nem indul, később Gusztos is csak támogatást ajánlott, de a vezetést elhárította, Kuncze pedig – igen helyesen, a lehető legjobbat téve – diszkréten hallgat.
Senki nem akar egy kamikáze szervezet utolsó pilótája lenni…
Márpedig az OT döntésében, a július 4-i küldöttgyűlés összehívásában vastagon benne van ez a forgatókönyv:
A küldöttek – „kicsik és nagyok” – éles hangú, személyeskedéstől sem mentes vitát folytatnak a felelősségről, az okokról, meg a hibákról, aztán eljön a „megoldás pillanata”, a – szükségképpen jelentkező – jelöltek közül a küldöttek kiválasztják azt, akiről leginkább képesek elhinni, hogy majd csodát tesz, és mindenki szépen elmegy haza. A tagság megtette a kötelességét, a tagság mehet vissza drukkolni, csinálni tovább a semmit, ahogy várták tőle a vezetőik éveken át. Az új elnök meg elmegy a tévébe, ad klassz interjúkat – és csinálja gyakorlatilag ugyanazt, amit az elődei.
És eljön 2010 tavasza, amikor a szavazásnak tétje lesz, s az elvakult, „vérgőzös” SZDSZ-eseken kívül senki nem fog a pártra szavazni, még a legelkötelezettebbek sem, mert senki nem szereti elvesztegetni a szavazatát. Így jutunk el az 1% körüli eredményig…
Hogyan lehetne elkerülni ezt a nyomasztó jövőképet?
Véleményem szerint úgy, hogy a Küldöttgyűlésnek most ideiglenes („ügyvezető”) elnököt és vezetőséget kellene választania és új Küldöttgyűlést kellene összehívnia szeptemberre.
Az új elnöknek integratív személyiségnek kellene lennie: olyannak, aki nem megoldásokkal akar előrukkolni, és nem maga akar reflektorfénybe kerülni, hanem aki ki tudja hozni az emberekből (csoportokból) a gondolataikat, és képes azokat összevetni, ütköztetni, összefésülni. Olyan emberre van szükség, aki elvégzi a szeptemberi küldöttgyűlés – egyáltalán nem könnyű, nem kevés, és nem irigylésre méltó – előkészítő munkáit.
A nyárnak az intenzív párton belüli párbeszéd jegyében kellene telnie.
Ennek része kell, legyen a teljes és ellenőrizhető tagrevízió – azaz annak tisztázása, pontosan kik is azok, akik minden tekintetben megfelelnek (és meg is akarnak felelni) az Alapszabály előírásainak. Szintén ennek keretében lehetne tisztázni, hogy kikből áll és mekkora a szimpatizánsaink köre, hová lettek és mit csinálnak a néhai tagjaink, tanácsadóink, támogatóink.
Szintén fontos lenne, hogy minden helyi szervezet számot vessen (írásban) az elmúlt években végzett tevékenységével: hogy láthatóvá váljon, hol, mi történt – és hol mi NEM történt, mi ennek az oka, mik azok a feltételek, problémák, kihívások, amik a jelenlegi állapothoz vezettek.
Szintén fontos lenne, hogy a tagság – a helyi szervezetek – megfogalmazzák, számukra mit jelent ma SZDSZ tagnak, szervezetnek lenni. Mit és hogyan akarnak, tudnak, vagy szeretnének képviselni, és mit nem.
Ebből kiindulva mi az, amit képesek, illetve hajlandóak megtenni a párt megújulásáért, új tartalommal való megtöltéséért.
Csak ez után tenném fel azt a kérdést, hogy a helyi szervezetek (tagok) milyen irányt követnének a „nagypolitika” aktuális kérdéseiben.
Az „ideiglenes” elnök – és az „ideiglenes ÜT” – feladata lenne a megfelelő kérdések megfogalmazása, a válaszok összegyűjtése és elemzése/elemeztetése – új kérdések feltétele, és beszéd-beszéd-beszéd a helyi szervezetekkel, tagokkal, vezetőkkel. Az új vezetésnek végig kellene járnia minden szervezetet, és meg kellene ismerni „testközelből” a párt valós állapotát. Meg kellene ismerni a tagságot (néhány ezer emberről van csak szó, nem 3,2 millióról…), találkozni kellene a helyi (lehetséges) támogató „holdudvarral”, a lehetséges választókkal. Nem igét hinteni nekik, hanem meghallgatni, megismerni őket.
Az ideiglenes vezetés feladata a felgyűlt tapasztalatokból reális képet kialakítani a teljes szervezetről: feltárni a valódi problémákat, a valódi konfliktusokat, és a rejtőző lehetőségeket.
Egy sor problémát azonnal kezelni is kell: sok helyen értelmetlen és káros működési formák kerülnek majd felszínre, máshol fölösleges konfliktusok, megint máshol pazarlás, és – ne legyenek illúzióink – sok helyen visszaélések is. Ezeket azonnal és határozottan fel kell számolni, s ahol szükséges, a megfelelő jogi lépéseket is meg kell tenni. A megtisztulási folyamathoz, a hitelesség visszaszerzéséhez ez elkerülhetetlen.
Szintén az ideiglenes vezetés feladata lenne működőképes – mármint hatékony és gazdaságos – központi szervezetet és infrastruktúrát kialakítani. Ez azt jelenti, hogy racionális méretűvé kell tenni a párt kiszolgáló apparátusát, valamint a szervezői hálózatát, átláthatóvá kell tenni a finanszírozás módját, és meg kell jeleníteni a rendszerben (különösen a szervezők munkájában) a teljesítmény-elvet.
Ezek alapján tehát a Küldöttgyűlésre felkészülve, egy frissebb, felkészültebb, tettre készebb párt küldöttei indulnának. A párton belüli egyeztetéseknek köszönhetően reális alternatívák állnának rendelkezésre mind a képviselendő értékekről, mind a követendő stratégiáról, mind a párt egyes részeinek feladatairól, tennivalóiról. Ezekben lehetne szeptemberben megalapozott döntéseket hozni, a részdöntéseket egységes rendszerbe összefoglalni, a feladatokat konkrétan megfogalmazni és ellenőrizhetővé tenni.
Ezt követheti csak a személyi kérdések megválaszolása, ami nem merülhet ki az elnök (illetve az ügyvivők) megválasztásában. Legalább ilyen fontos lenne – végre – a választókerületi elnökök (leendő képviselő-jelöltek) megválasztása is – ők lennének ugyanis a garanciái annak, hogy nemcsak országos szinten, de helyben is felépül és nagyobb sebességre kapcsol a párt.
Ez az a megújulás, ami új életet, új színt, új értelmet adhat az SZDSZ létezésének. Lehet, hogy ez is kevés a 2010-es választáson való eredményes részvételhez (bár én látok még esélyt). De ez az az út, ami 2014-re vissza tud vezetni minket a Parlamentbe, s ami elvezethet akár a stabil közép-párti állapothoz is: ahol többé már nem a bejutás a kérdés, hanem a mérleg nyelvének feladatai – az igazi elvi politizálás felelőssége.
Ezért kellene ma felelősséggel dönteni, s a csodavárás helyett a kemény munkát választani.
