Ahogy a közvélemény is, a tagság is Fodor Gábor győzelmét, s ezzel valami új kezdetét várja. A néhai koalíciós partner – minden alap nélkül – a koalíció újragondolásában reménykedik, a Fidesz gyors kormánybuktatásban, a liberálisok pedig látványos megerősödésben.

Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy mindenki elvesztette a logikus gondolkodás képességét, különben az SZDSZ prominensei sem siklanának el néhány kézenfekvő összefüggés mellett.

A június 7-i tisztújításra azért kerül sor, mert a pártot a csalás vádja érte, és ezt a teljes vezetőség képtelen volt lemosni róla. Szánalmas bakik és politikai vakságra utaló megnyilvánulások vezettek oda, hogy ez a választás végül tényleg elkerülhetetlenné vált. A liberális elit éppen csak a következőket hagyta figyelmen kívül:

1. A HírTV soha nem volt objektív hírforrás. Most sem – ezt a látszatot kizárólag az szdsz-esek hathatós közreműködésével sikerült elérni.

2. Ennek megfelelően a HírTV célja nem a tényfeltárás, hanem az SZDSZ, illetve annak elnökének lejáratása, legitimációjának megkérdőjelezése volt, függetlenül attól, hogy az elnököt Kókának, Fodornak, vagy akár Kunczénak hívják.

3. A lejárató akció nem volt öncélú. Arra szolgált, hogy minimalizálja az SZDSZ népszavazáson mozgósító képességét, nehogy a NEM szavazatok a kezelhetőnél többen legyenek.

A HírTV – ismét mondom, a liberális politikusok hathatós segítségével – elérte a célját: a pártban valóban legitimációs válság alakult ki, a népszavazást pedig nehéz lett volna ennél is jobban megnyerni.

4. Az SZDSZ az elmúlt 20 évben soha nem működött professzionális politikai pártként. Mindig volt benne egyfajta „liberális klub” jelleg. Minden vezetője – köztük természetesen Fodor Gábor is – pontosan tudta, hogy a tagnyilvántartások pontatlanok, a küldöttállítás valójában ellenőrizetlen.

5. A szavazások a korábbi alkalmaknál is hasonlóan zajlottak. Küldött lett, aki lett, szavazott, aki szavazott – vagy aki szavazott helyette. Amíg azonban Kunczét 70-80 százalékos többség választotta meg, a „pótszavazatoknak” és az ellenőrzés hiányosságainak sem volt különösebb jelentőssége.

6. Tekintettel arra, hogy a viszonyokat mindenki ismerte, egyfajta „gentlemen agreement” működött, mindenki elfogadta, hogy azok a küldöttek, akik jelen vannak, és az a szavazás eredménye, amit a szavazatszámláló bizottság kihirdet. Ez a tavalyi elnökválasztáson is így történt, ezért nyilatkozott Fodor azonnal támogatóan Kóka győzelme után.

Ezek az ismert, mégis elsikkadó tények világossá tehették volna bárki számára: egyáltalán nem csalásról volt szó, mindössze „liberális slendriánságról”. Senki nem akarta manipulálni az eredményeket, és senki nem csinált olyat, ami korábban ne fordult volna elő, bármelyik jelölt támogatói között. Ezért volt megalapozott Kuncze Gábor nyílt levele, és ellenvéleménye a tisztújítással kapcsolatban.

Ez azonban az a pont, ahol az események váratlanul új fordulatot vesznek, s ahol az SZDSZ viselkedése elkezd eltérni mind a logikustól, mind a korábban jellemző nagyvonalú, kölcsönösen tiszteletben tartott mintáktól.

A Fodor-stáb – érzékelve a párton belüli elégedetlenséget, s a vezetőjük egyre javuló pártbeli támogatottságát – egyszerűen figyelmen kívül hagyta a felsorolt nyilvánvaló tényeket, s „a párt érdekére” és feddhetetlenségére, valamiféle bizalom helyreállítására hivatkozva következetesen kikényszerítette a tisztújítást. A jelenlegi elnök pedig – ha nem akarta, hogy végképp negatív kép alakuljon ki róla – nem tehetett mást, mint vállalta az újabb – idő előtti – megmérettetést.

Összegezve tehát azt mondhatjuk: Fodor és stábja a párton belül már sikerrel alkalmazta azt a stratégiát, amit a Fidesz éppen most a kormánnyal igyekszik megtenni.

1. Ha Fodornak valóban az lenne a fontos, hogy lemossa az SZDSZ-ről a csalás vádját, akkor továbbra is legitimnek fogadná el az előző választás eredményét. Nem harcolta volna ki a tisztújítást, vagy ha mégis, azt formálissá tenné. Kiállna a közvélemény elé, és azt mondaná: „Az SZDSZ tisztessége megkívánta, hogy formailag is feddhetetlenül válasszunk elnököt, ezért van szükség erre a választásra. Miután azonban egy éve nem történt csalás, az akkori eredmények legitimek. A mi dolgunk most tehát ennek deklarálása. Ezért bár elnökjelölt vagyok, ahogy egy éve is voltam, mégis mindannyiótokat arra kérlek, hogy erősítsétek meg a legitim pártelnököt a pozíciójában. Nem azért kérem ezt, mert egyetértek a politikájával. Nem azért, mert meggyőződésem szerint ne tudnám jobban vezetni a pártot. Hanem azért, mert tavaly két évre kapott felhatalmazást, és nincs semmi okunk ettől eltérni. Kóka János legitim módon lett megválasztva, és a rendes tisztújításig legitim elnök.”

2. Fodor azonban elnök akar lenni. Ezért aztán nem számít neki, hogy az előrehozott választás indirekt módon mégiscsak azt bizonyítja, hogy az SZDSZ-ben csaltak. Az sem számít neki, hogy ezzel végleg csalónak bélyegzi Kókát is, akinek e tekintetben egyetlen bűne az, hogy a népszavazás idején ő „mert” pártelnök lenni.

3. Mind Fodor motivációja, mind Fodor eszközei a Fidesz politikájára emlékeztetnek. Ahogy a Fidesz sem, Fodor sem vonja nyíltan kétségbe ellenfele legitimációját – de egyértelműen kifejezi, hogy azt mégsem fogadja el. Ahogy a Fidesz is, Fodor is mindent elkövet azért, hogy idő előtt megszerezze az áhított pozíciót, hatalmat. S ahogy a Fideszt sem, úgy Fodort sem zavarja, hogy ezért mások tisztességén, vagy éppen nyilvánvaló megállapodásokon, tényeken kell átgázolnia.

Úgy látszik, a „vér nem válik vízzé”.

A liberálisoknak azonban érdemes lenne alaposan meggondolniuk, hogy valóban ez-e az a „megújult, nyitott, elvi politika”, ami kihúzza a liberalizmus szekerét a kátyúból.