A tegnapi népszavazás minden politikai elemzésnél pontosabban mutatta meg a hazai közállapotokat. Természetesen az eredmények értékelése és a tanulságok levonása fontos és hosszan tartó folyamat kell, legyen, három megjegyzést azonban már most érdemes tennünk.
1. Van egy ellenzékünk, amely most diadalmámorban úszik, és hatalmas győzelemről beszél. Ennek hevében már új választási szövetségeket tervez, a 2018-as győzelemre készül, miközben Gyurcsány és Vona egymással versengve szólítják fel a miniszterelnököt lemondásra.
Az ellenzék viselkedése arról árulkodik, hogy totálisan félreértelmezi az eredményeket.
Kétségtelen tény, hogy a választók nagyobb része otthon maradt, így a szavazás érvénytelen lett, ami kudarc a kormánynak és a Fidesznek.
Ugyanakkor a 46% fölötti részvétel egyáltalán nem rossz eredmény, senki nem mondhatja, hogy látványosan kevesebb, mint amit más népszavazások alkalmával megszokhattunk, azaz nyomokban sem látszik az ellenzék munkájának eredménye.
Ráadásul a 3,2 millió NEM szavazat, a véleményt nyilvánítók elsöprő többsége támogatta a kormányt. (Ez úton gratulálunk Fodor Gábornak a Budapesten megszerzett 9856 IGEN vokshoz. Talán itt lenne az ideje befejezni a néphülyítést és/vagy önáltatást.)
A számok tükrében tehát a Fidesz valóban nem nyert, de messze nem bukott meg.
Az ellenzék pedig egy jottányit sem lépett előre, teljesen mindegy, mekkora győzelmi lázban ég most.
Ennek szemléltetésére elegendő elvégeznünk egy egyszerű gondolatkísérletet: tekintsünk el attól, mennyire nevetséges „hangemberkedés” egy ilyen helyzetben a miniszterelnök lemondását követelni, és játsszunk el a gondolattal, hogy ez megtörténik! Mi lesz ezután? Van ma Magyarországon reálisan gondolkodó ember, aki a magát demokratikusnak nevező oldalon lát bárkit, aki képes lenne kormányozni? Bárkit, akiről feltételezhető, hogy egyszer majd képes lesz?
Az ellenzéknek szembe kellene néznie végre azzal a ténnyel, hogy semmilyen szinten nem jelentenek alternatívát a Fidesz kormánnyal szemben. A Fidesz megingathatatlan népszerűsége mögött vastagon az áll, hogy nincs más választék, nincs kire szavazni.
És ezen a tegnapi népszavazás az égvilágon semmit nem változtatott.
- Annak ellenére, hogy a népszavazás
- Alkotmányos szempontból nonszensz volt
- A kampányt tekintve abszurd, hiszen másról szólt az uszítás, mint a feltett kérdés
- És eleve egy nem létező témára lett kiírva, tehát nyilvánvalóan felesleges volt
a Fidesznek mégis sikerült 3,2 millió embert elvinnie az urnákhoz, és maga mögé állítani.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Fidesz félgőzzel, fél lábon is könnyedén nyeri majd a 2018-as választásokat.
Persze, lehet azzal jönni (Vona Gábor), hogy a 3,2 millióból 1 millió jobbikos szavazó, csak ez egyrészt nem igaz, másrészt a szavazás éppen azt mutatta meg, hogy ezeket az embereket mennyire könnyű elszipkázni a Jobbiktól.
A 3,2 millió támogató azt jelenti, hogy ha a Fidesz értelmes kérdéseket tenne föl szavazásra, amelyeknél van tétje az ellenvéleménynek, akkor bizony ezeket a kérdéseket rendre mind meg is nyerné.
A 3,2 millió ember azt jelenti, hogy de facto a Fidesz tényleg bármit megtehet az országban, mert áll mögötte olyan támogatás, ami a helyzetét ehhez elég stabillá teszi.
(Ez a szám egyben azt is jelzi, hogy nincs a politikai propagandának olyan mélysége, ami ne hatna, és amit ezért figyelmen kívül lehetne hagyni.)
Amennyiben tehát az ellenzék valóban foglalkozik azzal a problémával, hogyan fogja (egyszer majd, valamikor) legyőzni a Fideszt, akkor talán érdemes lenne eltöprengeni azon, miként fogja megszólítani ezt a 3,2 millió embert: milyen csatornákon jut el hozzá egyáltalán, és ha már eljutott, mit fog nekik mondani.
A népszavazás talán legörömtelibb eredménye az a 6,2%-nyi résztvevő, akik érvénytelenül szavaztak. Ez a több mint 200 ezer ember politikailag elég aktív ahhoz, hogy véleményt mondjon, és elég autonóm, hogy ne lehessen teljesen hülyének nézni. Ez a 200 ezer ember alapvetően egy liberális párt társadalmi bázisa – lehetne. Ez a 6,2% erős jelzés arra, hogy igenis van társadalmi igény a racionális, értelmes politikára, igenis lehetne olyan politikai szervezetet létrehozni, amely az állampolgári felelősségérzetre, és felnőttségre épít.
3. Az elmúlt két évtized elég világosan bizonyította, hogy a Fidesz meglehetősen szabadon értelmezi a demokráciák alapelemeit, és finoman szólva „unortodox” módon használja is azokat. Megvan a maga sajátos elképzelése a Parlamentről, a képviselők szerepéről és úgy általában a „népképviseletről” (jellemző módon a parlamenti képviselőik elsősorban Orbán Viktor jóindulatától függnek, és nem a választóiktól – na, vajon kinek az érdekeit képviselik igazán?). Hasonlóképpen a „fékek és ellensúlyok rendszeréről” (ezt jól mutatja, hogy az összes pozícióban – a Köztársasági Elnöktől a legfőbb ügyészig, a számvevőszék elnökétől a médiahatóság elnökéig, mindenhol pártkatonák ülnek), vagy éppen a sajtószabadságról (ld. Fidesz-közeli médiabirodalom, a köztévé megszállása stb.). 2008 óta azt is tudjuk, hogy a népszavazásról is mást gondol, mint amit az egyszeri demokrata feltételezne. A „szociálisnak” csúfolt népszavazás esetében sem volt fontos, hogy az az alkotmánynak megfelelő témában szülessen meg, és a feltett kérdésről szóljon. Ehelyett egy totális politikai támadás lett, amely végül az akkori koalíció felbomlásához, a reformok elakadásához és végső soron a Gyurcsány-kormány (és az MSZP) bukásához vezetett. (Mellékes megjegyzés: az egészségügy jelenlegi helyzetét elnézve talán érdemes lenne átgondolni, mennyire is volt bölcs dolog akkor a reformok ellen szavazni…)
A helyzet ma is hasonló: mint említettem, a jelenlegi népszavazás is nonszensz volt alkotmányossági szempontból, hiszen nemzetközi szerződéseket érintő kérdésre vonatkozott. A témája most sem az volt, ami a papíron szerepelt, hiszen a kampány arra vonatkozott, akarunk-e „migránsokat” befogadni az országba, a kérdés meg arra, hogy elismerjük-e az Unió jogát e témában a közösségi megoldás kialakításában. Ennek megfelelően az eredmény is nyilvánvalóan csak politikai lehet.
A kérdés az, vajon el lehet-e játszani azt Európában, amit Magyarországon lehetett? A kérdés az, vajon sikerül-e exportálni az „unortodox demokrácia-felfogást” az Európai Unióba is? A kérdés az, vajon képes-e veszélyeztetni Orbán Viktor és a Fidesz az európai demokratikus értékeket is?
Őszintén remélem, hogy az európai közösség demokratikus intézményei ellenállóbbak lesznek az agresszív ravaszkodással szemben, mint a hazaiak voltak.
