Nem a gazdasággal, bár probléma ott is akad bőven. Nem is a költségvetéssel, bár arról is hosszan lehetne beszélni. A fő baj a politikával van.

Minden közélet iránt érdeklődő ember tudja már, hogy az ország ügyeit nem lehet tovább az eddig alkalmazott módon intézni: jelentős változásokra van szükség a költségvetés szerkezetében, a közigazgatás rendszerében, a szociális ellátások terén, az adópolitika terén, a gazdaság irányításában, az egészségügyben és az oktatásban is – hogy csak a legnyilvánvalóbb területeket említsem.

A második Gyurcsány-kormány „reform-lendülete” éppen ezek szükségességéről szólt. Az „Új Magyarország” szlogen éppen ezt akarta üzenni: változtatni kell, átalakítani kell, dolgozni kell. Kevésbé cizellált és eladható módon erről szólt az öszödi beszéd is.

 

A reformerek nem számoltak azzal a politikai közeggel, amelyben dolgozniuk, és eredményt elérniük kellett volna. Ez a politikai közeg azonban már régen nem a tartalmi kérdésekről, hanem a politikai marketingről, a pozíciókról, a szavazatok maximálásáról szól. Ha végignézzük csak az elmúlt két év ellenzéki kommunikációját, világossá válik: a Fideszt és a KDNP-t egyetlen pillanatig sem foglalkoztatták a reformok valódi, tartalmi elemei. Nem érdekelte őket, hogy a tervezett változtatások az ország számára előnyösek, vagy hátrányosak. Az sem érdekelte őket, hogy képesek-e jobb, sikeresebb alternatívát állítani. Egyetlen szempont vezette őket: a változásokkal járó problémák, ellenérzések, érdeksérelmek maximális kiaknázása, s ezeken keresztül a maximális támogatottság megszerzése – ha lehet, úgy, hogy ebbe a kormányoldal még bele is bukjon. Jól szemléltette ezt a hozzáállást a jobboldali vitázók végső érve: „Még az is lehet, hogy a reform tulajdonképpen jó, de nem EZEKKEL. Ahhoz társadalmi támogatottság és hiteles emberek kellenek.”

 

Szembe kell néznünk a ténnyel: az ellenzék stratégiája sikeres volt. A reformok elbuktak, hiszen egyet sem lehetett végigvinni közülük. A kormánykoalíció szétesett, a kormány egyetlen változásról sem tud éremben sikert kommunikálni, meglepő módon még az EU-pénzek felhasználásáról, a fejlesztésekről sem. Az ország lakosságának meggyőző többsége a Fideszt támogatja, és már az előrehozott választások hívei is többséget jelentenek. Orbán Viktor már nem a győzelmen, hanem a kétharmados többségen dolgozik, láthatóan minden eszközt bevetve.

 

Éppen ennek következményeként zárult be az a csapda, amiből a politika nem tud kiszabadulni. A győzelem közeledtével Orbán is egyre világosabban látja, hogy a politikailag képzett közvéleménynek, a gazdaság szereplőinek és a külföldnek is kellene mondania valamit. Lényegtelen, hogy szándékos, vagy véletlen kiszivárogtatásról volt-e szó: a Kéri-beszédben nyilvánvalóan erre a tartalmasabb, a valódi politizáláshoz közelebb álló kommunikációra tett kísérletet. Ugyanakkor gyorsan nyilvánvalóvá vált: lehet, hogy ezzel a beszéddel sok üzletembert és közéleti személyiséget sikerült valamelyest megnyugtatnia, de ugyanazzal a lendülettel el is vesztett több mint félmillió szavazót.

Világossá vált: az elmúlt évek hazugságai visszaütnek. A megtévesztett választók Orbán Viktortól is elvárják, hogy legyen következetes. Tőle sem fogadják el a megszorításokat, azokat az egyébként racionális és szükséges lépéseket, amelyeket éppen a Fidesz-elnök és csapata támadott az elmúlt két évben a leghevesebben.

 

Világosan látszik, hogy Orbán előtt is csak két út van: vagy „tudatos és szervezett hazugsággal”, ahogy azt az elmúlt években is tette, megszerzi a hatalmat, aztán nekiáll a szükséges reformoknak, vagy a hatalomba kerülve következetes marad és csődbe viszi az országot. Választhat, hogy Medgyessy Péter, vagy Gyurcsány Ferenc akar lenni.

 

Többen felvetették, hogy az a bizonyos elvesztett félmillió nem nagy ár a kormányzóképességért. Ez igaz lenne, ha a jelenlegi helyzet a kormányzásra való felkészülésről szólna. Nem igaz azonban, ha a Fidesz eddigi tevékenységét és kommunikációs stratégiáját nézzük. Semmi nyoma ugyanis annak, hogy a Fidesz valóban végrehajtható programmal készülne 2010-re (vagy korábbra). (Mint tudjuk – mert aki olvasta, tudja – az Erős Magyarország program nem program.) Ugyanerre utal a Fidesz legutóbbi akciója, a bejelentett adócsökkentési csomag is. Anélkül, hogy bármi érdemi változtatást felvetnének, „javaslatot tesznek”, hogy „a benzin 15 forinttal, a hús 129 forinttal kerüljön kevesebbe”. Ez nem reform, ez nem érdemi politizálás ez színtiszta demagógia. Az elvesztett félmillió visszacsalogatása. Orbán láthatóan a kétharmados többségben látja a megoldást. Ez olyan széles döntési lehetőséget biztosítana számára, amellyel talán még a népszerűtlen intézkedések hatását is ellensúlyozni lehetne.

 

A probléma felvetésénél azonban nem állhatunk meg a Fidesz kritizálásánál. A csapdahelyzetben ugyanis ott vannak a néhai kormánypártok is, a kérdés pedig égető, és adott: hogyan lehet a politikát visszaterelni az ésszerű párbeszéd, az érdemi kérdések, a valódi közös gondolkodás, a megoldások keresése és elfogadása útjára az egyszerű populista ígérgetés, és a marketing kampányok helyett? Hogyan lehet valóban felnőtt társadalmat létrehozni, ahol valóban lehet építeni a társadalom bölcsességére? Hogyan lehet ismét olyan közeget teremteni, amiben a politikusok ismét érdemi kérdésekről, érdemi megoldásokról, többé-kevésbé őszintén beszélhetnek? Hogyan lehetne az elveket és az igazságot, mint támogatást érdemlő tényezőket visszahozni a pénztárca és a pocak elé?

Én bizakodó vagyok, hiszen 2006-ban sem a legtöbbet ígérő, hanem a leglelkesítőbb jövőképet felrajzoló párt nyert. Igenis meg lehet mozdítani az embereket nemes célokkal, vonzó jövőképpel.

A kérdés azonban az, hogyan teremtjük meg annak feltételeit, hogy a választókkal ezekről valóban érdemben beszélni tudjunk? Ha ugyanis nem változik semmi, és megragadunk a médián keresztül történő politizálásnál, továbbra sem lesz esélyünk kitörni a Fidesz által gondosan felállított, és mára sajnos be is csukódott politikai csapdából.