Október 23-án sok figyelemreméltó gondolat hangzott el a különböző szónokok szájából. Ezek közül egyet szeretnék most kiemelni, amelyről úgy gondolom, minden liberálisnak tudnia kell, mert mindannyiunktól valamiféle választ, reflexiót igényel.
A Jobbik ünnepi megemlékezésén hangzott el Vona Gábor pártelnök szájából az alábbi mondat:
„Ahogy júniusban eltakarítottuk az SZDSZ-t a magyar politikából, úgy fogjuk az elkövetkezendő időben eltakarítani az MSZP-t.”
Kedves Barátaim, ez a hányaveti könnyedséggel odavetett mondat, ez bizony nyílt kihívás. Kihívás, de téved az, aki azt gondolja, csak az SZDSZ-nek szólt.
Vona szemében „szdsz-es” mindenki, akinek valaha köze volt a párthoz, vagy annak ismert alakjaihoz. „Szdsz-es” a már kilépett Kuncze Gábor és Kis János, Hack Péter és Konrád György, Bauer Tamás és Kőszeg Ferenc, hogy csak néhány példát mondjak. De „szdsz-es” Kertész Imre, Farkasházy Tivadar, vagy éppen Vágó István is, egy sor olyan művész és közéleti ember, akinek valójában soha nem volt köze a párthoz. És persze „szdsz-esek” a melegek, a droghasználók, meg a szinglik is – a romákról és a zsidókról nem is beszélve.
Vona flegmán odavágott kesztyűje nemcsak az SZDSZ, a teljes magyar liberális közösség arcát érintette.
A kérdés tehát az, mit kezd ezzel a kihívással a liberális közösség!
Hagyja-e, hogy egy néhány éve még lesajnált és megmosolygott, buta és felkészületlen nacionalista a lábát törölje belé, és agresszív kommunikációval 2010-re valósággá váltsa a mai állításait?
Mert ez is egy lehetőség: elfordítani a fejet, és elhitetni magunkkal, hogy „ennél sokkal fontosabb” dolgokkal, programokkal, javaslatokkal, struktúrákkal, pozíciókkal (egymással szemben és egymáshoz viszonyítva) vagyunk elfoglalva. Majd kidolgozzuk a Világmegváltó Stratégiát, és jövőre jól megmutatjuk. Mi Igazi Liberálisok – elsősorban persze a Szakadároknak, a Másképp Liberálisoknak, meg az Igazán Szabadelvűeknek…
Van-e annyi józan ész, felelősségérzet és bölcsesség a hazai liberálisokban, hogy megértsék a kihívás súlyát, és felismerjék az ebből fakadó kötelességet?
Még egyszer mondom: bár a beszédben az SZDSZ neve hangzott el, a kihívás nem az SZDSZ-nek szólt. 2010-ben az SZDSZ-bukása nem a párt, vagy Retkes Attila kudarcát jelenti majd, hanem a teljes liberális közösségét, azokét is, akiket esetleg elégtétellel töltene el a jelenlegi vezetés csúfos leszereplése.
Liberális közösséget írtam, de valójában Liberális Közösségre gondolok. Választ ugyanis csak közösen összefogva, együttműködve vagyunk képesek adni. Összefogva mindenkit, aki e közösséghez tartozik, vagy tartozott, függetlenül attól, hogy ki folyt bele a pártpolitikába, ki nem, ki milyen sérelmet őrizget magában, és mit gondol a többiekről.
Lehet utálni az SZDSZ-t, de akkor sem lehet érdeke például Tölgyessy Péternek, hogy a liberális gondolat eltűnjön a magyar közéletből, és a magyar Parlamentből, s a helyét valamiféle intoleráns, militáns nacionalizmus vegye el.
Lehetnek súlyos elvi kifogásai Kis Jánosnak, vagy Hack Péternek (hosszan sorolhatnám még a neveket), de könnyű belátni, hogy itt most nem egy pártról, hanem a társadalom békéjét, a demokrácia lényegét jelentő eszme túléléséről van szó.
Lehet elutasítani Retkes Attilát, vagy Kóka Jánost (sajnos itt is sokáig folytathatnám a sort…) de nem lehet letagadni, hogy egy eszmei közösségbe tartozunk Fodortól Kunczéig, Kőszegtől Bokrosig, Tölgyessytől Petőig, Rajktól Ungárig, Szeteytől Konrádig és így tovább. S az eszmei közösség, a Liberális Közösség sorsa közös felelősségünk.
A kérdés tehát az: van-e a közösségen belül kellő bölcsesség az összetartozás felismerésére? Van-e a közösségen belül olyan személy, aki ezt felismerve hajlandó és képes közvetíteni és mediálni a széthúzó liberális csoportosulások között, van-e ember, aki képes újra egységbe, valóban Közösségbe összefogni a hazai liberálisokat?
Nem pártba, erre valószínűleg nincs már sem idő, sem mód. De közösségbe, laza szövetségbe, társadalmi szervezetbe igen. Egy olyan közösségbe, amelyet nem bénít a politikai teljesítménykényszer: nem elvárás vele szemben, hogy megugorja a parlamenti küszöböt, mert tagjai, prominensei, arcai nem feltétlenül pártpolitikusok, „csak” ismert liberálisok. Egy szervezetet, ami végre politikai kötöttségek nélkül, őszintén beszélhet a társadalmat feszítő kérdésekről – azokról a problémákról, amelyek megválaszolását az elmúlt húsz évben a politika (és sajnos a liberális politika is) elcsalta. A romakérdésről, a szociális rendszerről, a helyi önrendelkezésről, a valódi civil szféráról, az állami ellátások és az egyéni felelősség viszonyáról, a nemzetről és az európaiságról, vagy éppen a szélsőségek kezeléséről. És nem utolsós sorban a demokráciáról, annak működéséről, s az alapját képező liberális eszméről.
A Közösség feladata, hogy végre valódi liberális alternatívát mutasson fel: egy liberális Magyarország jövőképét.
Tudom, most sokan arra gondolnak, hogy ma is mennyien dolgoznak azon, hogy remekebbnél remekebb programok, javaslatok készüljenek. Elméletekkel, tervekkel, stratégiákkal tele a padlás. A liberális alternatíva azonban nem egy újabb papír, amit megint nem olvas el soha senki.
A liberális alternatíva:
- Olyan közérthető válaszok rendezett gyűjteménye, amelyek valódi társadalmi problémákról szólnak, rövidek, érthetőek, elfogadhatóak (urambocsá’ vonzóak, lelkesítőek), egymással koherens rendszert alkotnak és mindenkihez eljutnak (NEM „megismerhetőek”!).
- Olyan közösség, amelyhez jó tartozni, mert jó szellemiséget sugároz, befogadó, pozitív, növekvő, és ERŐS.
- Olyan személyek közössége, akikkel jó összetartozni, akik sokfélék, akár az egymás közötti ellentétet, vitát is hordozzák, de mind magukban is értékesek, szimpatikusak, ugyanakkor elfogadják egymást és vállalják egymással a közösséget.
Én ha Liberális Közösséget akarnék, 2010. március 15-ére hatalmas, sok tízezres nagygyűlést szerveznék a Petőfi-szoborhoz, sokféle előadóval és művésszel. És ha fél évembe telne is megszervezni a sok tízezres tömeget, akkor is minden követ megmozgatnék, hogy az ország végre lássa, sokan vagyunk, erősek vagyunk, valóban befogadóak vagyunk, választható jövő, választható lehetőség vagyunk.
Hogy az ország vére lássa, van Liberális Közösség, és van liberális alternatíva.
