Szinte még friss a hír: az SZDSZ támogatottsága végre elmozdult a holtpontról és növekedni kezdett! Az új elnök személye tehát elhozta a várva várt változást! A nyitás politikája működik!
Hosszú idő után az SZDSZ ismét vezető hír tudott lenni a médiában, mi több, fontos, valóban megkerülhetetlen tényezőként jelent meg a politikai közéletben. Mindenki lélegzet visszafojtva várta, mi sül ki Fodor tárgyalásából Orbánnal, majd Gyurcsánnyal. És mindenki elégedetten konstatálhatta, hogy minden résztvevő pozitívan értékelte az egyeztetéseket.
Csupa siker az élet.
Vagy mégsem?
Bár a látszat valóban csupa pozitívum, továbbra sem kaptunk választ azokra a kérdésekre, amelyeket éppen e blogon Fodor Gábornak írt nyílt levelemben firtattam: Valóban vannak olyan kapcsolódási pontok, amelyek mentén bármiféle együttműködés elképzelhető lenne a Fidesszel? És tényleg vannak olyan alternatívák, amelyek e tárgyalásokon – akár a miniszterelnökkel, akár az ellenzék vezetőjével – eredménnyel kecsegtetnek?
Egyáltalán: mit azok a célok, amelyekért ezeket a tárgyalásokat, a „nyitást” érdemes végigcsinálni?
Figyelmeztető a politikai elemzők értékelése: az SZDSZ kivárásra játszik. A kivárás azonban csak ideig-óráig működik. A népszerűség növekedése csak addig tart, míg mindkét tárgyalópartner támogatói reménykednek az SZDSZ segítségében. A jobboldaliak szemében azért lehetünk szimpatikusabbak, mert hátha megbuktatjuk a kormányt – de ezt nem tudjuk felvállalni, ez a népszerűség tehát el fog veszni. A kormánypártiak szemében azért lehetünk szimpatikusabbak, mert hátha stabilizálni tudjuk a kisebbségi kormányt – józan ésszel azonban ezt sem tehetjük, hiszen akkor koalícióban is lehetnénk, így ez a népszerűség sem maradhat hosszú életű.
Önmagában tehát a „nyitás”, mint látványos politikai jelszó, nem elegendő a valódi eredmények eléréséhez. (Megjegyzem, Demszky megválasztása után is emelkedett az SZDSZ népszerűsége.) Ehhez programra, érthető és világos, liberális alternatívára lenne szükség. Ez azonban jelenleg a közélet egyetlen területén sem látszik. (Sajnálatos módon még az eddig vitt témákban, a környezetvédelemben és főleg az egészségügyben sem, így a párt hang nélkül hagyja széthordani, leépíteni, és verbálisan is megsemmisíteni a végigküzdött reform egyébként vitathatatlan eredményeit.)
A „nyitás politikájának” azonban van egy olyan aspektusa is, amiről eleddig nem beszéltünk, pedig fontos lenne. Az, hogy Fodor kivel ül egy asztalhoz nemcsak Fodort és az SZDSZ-t minősíti, hanem a tárgyalópartnert is. Ennek már az Orbán-Fodor találkozó kapcsán is komoly jelentősége kellett volna, hogy legyen (e megbeszéléssel ugyanis Fodor kvázi „legitimálta” a Fidesz elmúlt két éves, totális hazugságkampányát), de különösen fontossá vált a Fodor-Semjén találkozó révén.
Fodor tárgyalópartnernek tekinti azt a Semjént, aki „Grósz bácsi”-zik a parlamentben. Aki nyíltan „nem magyar”-nak nevezi a baloldalt. Aki az SZDSZ-t „lecukrosbácsizza”. Akinek homofób és antiszemita értékrendje közismert. Tárgyalópartnerré, politikai tényezővé tesz egy olyan pártot, amelynek társadalmi támogatottságát 2006 óta sem tudta egyetlen közvélemény-kutató cég sem mérni, mégis a Parlamentben osztja az igazságot.
A legszebb pedig az a pont volt, amikor a két pártelnök közös sajtótájékoztatóján közös pontként emelték ki az emberi jogok kérdését (!) – Tibetben…
Vajon Fodor Gábor tényleg nem gondolkodik? Emberjogi kérdésekben egységes fellépés a KDNP-vel? Azzal a párttal, aki a melegfelvonulás elleni szombati támadások után képtelen volt megszólalni, és elítélni azt? Hova jutottunk?!?
Félreértés ne essék: Fodornak igaza van abban, hogy tárgyalni kell, mert ez a politikai realitás. Ugyanakkor nem mindegy, milyen célokkal, és milyen feltételekkel ülök le tárgyalni. És pláne nem mindegy, hogy mit mondok a tárgyalások után.
Jelen pillanatban mindenki számára világos, hogy az SZDSZ-nek semmi problémája a Fidesz elmúlt két éves politikai tevékenységével, bár „a jelenlegi helyzetből kivezető utat másképp ítéljük meg”, és demokratikus tárgyalópartnernek tekinti a KDNP-t, akinek nézetei tulajdonképpen „beleférnek a demokráciába”.
Számomra ez az SZDSZ nem elvi, nem következetes – és nem elfogadható.
