Járóka Lívia (Fidesz-MPSZ EU-képviselő):
„A magyar állam képtelenné vált ellátni állampolgárainak védelmét. A politika sorozatos baklövései és az általános társadalmi válság következtében a közbiztonságnak még az illúziója is szertefoszlott. A magyar igazságszolgáltatás kudarca volt, amikor emberi mivoltukból kivetkőzött (egyébként cigány) gengszterek, hidegvérrel meggyilkolták Marian Cozma válogatott kézilabdázót és az is a magyar igazságszolgáltatás kudarca volt, amikor kísértetiesen hasonló körülmények között (egyébként nem cigány) biztonsági őrök brutálisan meggyilkolták Simon Tibor válogatott labdarúgót."
Ez úton hívom fel a képviselő asszony figyelmét arra, hogy Simon Tibort 2002. április 23-án, a Fidesz-kormány működésének utolsó napjaiban gyilkolták meg. A kritizált jelenlegi állapotért közös tehát a felelőssége teljes politikai elitnek, és szükséges lenne az önvizsgálat minden oldalon.
Szintén a képviselő asszony figyelmébe ajánlanám a KSH idevágó statisztikai mutatóit:
- 2001-ben (a Fidesz-kormány utolsó teljes évében) az összes elkövetett bűncselekmény száma 465 694 volt, 2007-ben (ez az utolsó közzétett év) 426 914, azaz 8,3%-kal kevesebb, mint a Fidesz idején.
- 2001-ben a személy elleni bűncselekmények száma 20 927 volt, 2007-ben 17 110, azaz 18,2%-kal kevesebb.
- 2001-ben 248 gyilkosság történt az országban, 2007-ben 152, azaz 38,7%-kal kevesebb.
- 2001-ben a földerített bűncselekmények aránya 54% volt, 2007-ben 59%.
A közbiztonság azonban nem elsősorban statisztikai adat, sokkal inkább társadalmi közérzet. Azt hiszem, szintén elkelne az önvizsgálat a pártok háza táján, hogy ki, milyen kommunikációval, milyen indulatokat kelt, illetve erősít, és ez hogyan befolyásolja mindannyiunk biztonságérzetét.
Meggyőződésem, hogy mindannyiunk közös érdeke, így természetesen a képviselő asszonyé is, hogy a közbiztonság növekedjen. Ennek azonban csak egyik (és nem is feltétlenül a legmegfelelőbb) eszköze a rendvédelmi szervek megerősítése. Sokkal fontosabb lenne a társadalmi feszültségek okainak feltárása, megszüntetése – és nem utolsó sorban az, hogy ne szítsunk fölösleges indulatokat. Ebben különös felelőssége van a politikai pártoknak: vajon hova vezet a törvények látványos áthágása (pl. kordonbontás), az erőből történő politizálás (pl. 72 órás ultimátum), vagy az önérdeknek a társadalmi érdek fölé helyezése (pl. „szociális” [sic!] népszavazás). Hova vezet, ha a politikai elit láthatóan a saját érdekeivel, a pozícióinak, esélyeinek növelésével van elfoglalva, ahelyett, hogy a valós társadalmi kérdésekre valós megoldásokat keresne, javasolna. Mindannyiuknál szükséges az őszinte önvizsgálat.
És a megoldás megtalálása közös felelősség.
